Észmentes övezet

Azért indítottam ezt a blogot, hogy olyan dolgokat jegyezzek bele, amelyek az én szememet szúrják. Valószínű, hogy sokan mások is indítottak hasonló írásokat, saját vagy mások megismertetésére, bemutatására vagy bújtatott támadására. Előre jegyezném, hogy az elkövetkezendőkben nem bírálatok fognak szerepelni, hiszen nem vagyok senki felett így nem lehet erkölcsi jogom arra, hogy bárkinek a döntését felülírjam az által, hogy az én józan döntésem vagy cselekedetem  más lenne. Minden bejegyzés inkább véleményt akarna tükrözni a körülöttünk zajló világról és az abban élők tulajdonságairól. Saját, privát véleményt, ami senki és semmi átal nem befolyásolt. Már amennyire a mai ember függetleníteni tudja magát minden körülménytől, ami valljuk be igen nehéz.

Valahogy úgy érezheti az ember, hogy ha beteszi a lábát, abroncsát Budapestre, hogy itt valahogy nem működnek a szabályok. Pontosabban működnének, ha valaki venné a fáradtságot, hogy betartsa. Konkrétan itt a közúti közlekedés az, amit boncolgatnék.

Sokan vannak azok, akik figyelmetlenek vagy nem is igazán tudják, hogy egy-egy adott helyzetben pontosan mit is kellene tenniük. Pedig az autóvezetés játszi könnyedségű dolog, ha az ember tudja, hogy mik a lehetőségei és azt maximálisan ki is használja. Persze a jogos szabályok keretein belül. Hiszen akkor a legegyszerűbb, amikor az ember azt tesz, amit akar és csak a határok vannak mehúzva, azokon belül az egyén szabad akarata vagy dötései érvényesülnek. Tehát adott egy eléggé tág határokkal ellátott, nagy játéktér, ahol, ha úgy vesszük, mindig az ügyesebb "győz", a kevésbbé ügyes pedig lemarad. Ez igaz az élet minden területére, így erre is.

És mégsem üzemel ez a dolog úgy, ahogy elvárható lenne. Van egy régi autós mondás, hogy ha mindenki betartaná a Kresz-t, akkor Budapest közlekedése megbénulna. Pedig ez szerintem messze nem így van. Miért is lenne olyan nehéz betartani, olyan szabályokat, amik arra hivatottak, hogy mindenki odaérjen - lehetőleg egy darabban -, ahova indult. Apró példákkal illusztrálnám az utolsó pár mondatot.

Mi értelme van például annak, hogy valaki egy felsőbbrendű útra úgy próbál bejutni, hogy az A oszlopig kipakolja az autóját a legváratlanabb pillanatban? Bizonyosan olvasta azt a rendelkezést, hogy az autósnak, ha másképp nem megy, ráutaló magatartást kell tanusítania arra nézve, hogy mit is akar tenni. De ez legalább annyira ráutaló, mint ha meg akarnám kocogtatni valakinek a vállát, hogy rámfigyeljen és e helyett inkább hátbavágom, szívroham-közeli élményt produkálva. Persze nem mondom, hogy nem adódhatnak olyan helyzetek, amikor a sofőr csak ennyi előregurulássan tudja megállapítani, hogy befonódhat-e, de abból igen keveset ismerek itt a fővárosban.

Valaki egy másik közösségi portálon feltett egy olyan kérdést, amiben azt firtatta, hogy mi az értelme a két sávos körforgalomnak. Két féle válasz érkezett. Az első típus azt taglalta, hogy az egészet ki kellene hagyni a közlekedés lehetőségei közűl, persze nem pont ebben a nyelvezetben. A második típus elvicceskedve közölte, hogy fogalma sincs. Pedig pont e-miatt nem is olyan vicces ez a dolog számomra, inkább félelmetes. Tény és való, hogy ebből a típusú kereszteződésből igen kevés van a városban, de azért illene tudni, hogy hogyan is kell használni. Itt lenne az én érdeklődő kérdésem is, miszerint ha valaki a szabályoknak megfelelő módon szerezte meg az autóvezetésre jogosító papírját, akkor hogy lehet az, hogy nem tudja használni? Elfelejtette? Nem is tudta? Valószínűbb, hogy elfelejtette, legalább is ebben reménykedem szívesebben. A magyar alapmentalitásnak köszönhetően általában ebben a helyzetben a "nagyobbik kutya b....itorolja a csontot" elv alapján az offenzívebb vezető egy csuklómozdulattal, no meg serény kürthasználattal letolja a szabályosan haladót, aki jobb esetben a baleset elkerülésére tett manőverében eltávolodik a "veszélyes autóstól" így akaratlanul szabálysértésre kényszerül. Persze a jogszabályok kavalkádjában az is szerepel, hogy az autós a baleset elkerülése érdekében megszeghet bizonyos szabályokat. Csak az a baj, hogy a baleseti helyzet itt nem a közúton kezdődik, hanem a "támadólag" fellépő sofőr fejében. Erre nincsen szabály. Vakon nem lehet vezetni, észmentesen igen.

Következő személyesen tapasztalt őrületem egy olyan kereszteződésben esett meg, ahol két négy sávos autóút keresztezi egymást, merőlegesen. Mindkét úton a két-két sávot zöld terület választja el fákkal és fűvel.Az egyenes haladással nem is szokott probléma lenni. A konfliktus az irányváltoztatással kezdődik.  Kanyarvételkor a kereszteződés mértani középpontján így marad egy olyan terület, amit a kanyarodó közlekedők előtt elzárva, az aszfaltra festett "forgalomtól elzárt terület" jelzéssel védenek az ellen, hogy bárki ráhajtson. Az autósok 90 %-a ráhajt. Ez még nem is lenne probléma, hiszen az csak egy dupla záróvonal sértés, mi az nekünk? Én eddig mindig kikerültem, hiszen nem hinném, hogy egy unatkozó festő járt volna arra aki unalmát űzendő, pingált egy lekerekített négyzetet és, hogy a műve értékét a modern tematikát követve növelje, még be is vonalkázta. Ergo értelme van, következés képpen bizonyosan van rá valami szabály, hogy mit is csináljon vele a kedves arra járó. Alapvetően persze semmi probléma, ha az autók egymás után érkezve a kereszteződésbe, egymás után hajtanak rá erre a mezőre. De mi van, ha valaki veszi a fáradtságot és megkerüli ezt a területet? Akkor a mögötte haladó a kisebb kanyarodási íven lazán beéri és a kereszteződés 2/3-ánál oldalba vágja. Kész a probléma. Főleg annak a tükrében, hogy ha valaki szabályosan hajt át ezen a kereszteződésen, akkor a szabálytalankodó autó pont a látótér holtmezejében lesz. Lesz meglepetés... Arra jártamban boldogan kanyarodva tiszta véletlenségből benéztem balra. Hát nem ott volt egy batár nagy Toyota, aki pont azt a helyet pályázta éppen, ahova 2 mp-en belül érkezni kívántam? Dehogynem. Nagy fék, nagy kürt enyhe adrenalin-fröccs, a kocc pár centi hibával elmaradt. Gondoltam egy kereket és utánnasiettem, bár nem szokásom, de a feszültség olyan dolgokra is készteti az embert, amit máskor nem biztos, hogy megtenne vagy nem olyan formában, ahogy azt az adott pillanatban cselekedte. Fel kellett gyorsítanom úgy hetvenre, hogy utólérhessem és mellette haladva többször megszólaltattam a kürtöt. Az idősebb női sofőr semmilyen jelét nem adta annak, hogy bármit is hallana vagy érezne abból, hogy valami nincsen rendben. A történet ennyi. A kérdés csak az, hogy ha nem vesz tudomást arról, ami körülötte zajlik, akkor hosszú életű lesz az utakon? Nem hinném. Ezzel csak az a baj, hogy valaki mást is, lehet hogy csak pillanatnyilag, tönkre fog tenni. Vagy lehet, hogy süket? Erre inkább nem is gondolok.

folyt.köv.

Szerintem a címből körülbelül leszűrhető, hogy mi is lesz ennek a glosszának a témája.

Van, volt és lesz. A nyelvünk folyamatosan változik, újul. Mint minden nyelvnek megvan a maga sajátossága, így a mienknek is. Ez a sajátosság, többek között az, hogy a világon talán a legváltozatosabb nyelv. Hiszen nincs még egy olyan nyelv a világon, ami olyan sokszínűen tudná kifejezni, akár csak azt, hogy valaki sétál. Hiszen lehet, hogy csak mendegél, de lehet, hogy bóklászik. Persze a nyelvünk is idomul ahhoz, hogy ki és hogyan használja, hiszen lehet, hogy nem is sétál, hanem dzsal vagy skerázik. Megint más ha valaki walkol vagy dzsesszol. Ez a sok szó mind ugyanazt írja le, csak más aki mondja és más, aki hallgatja. Sok szavunk valamilyen különleges plusz-jelentést kölcsönzött az adott szónak, hiszen ha valaki sompolyog, az bizonyosan nem emelt fővel megy át a városon.

De, a nyelvünk most másképpen változik. Konkrétan egyszerűsödik. Ez a modern kommunikáció korában nem is csoda, hiszen mindenki, mindent sokkal gyorsabban és egyszerűbben akar elmondani, így rövidít, megváltoztat. Ez nem is lenne nagy baj, ha az a valaki figyelne arra, hogy ennek a beszédmódnak vagy inkább szlengnek is meg van a maga "otthona" azaz felülete. Megvan az a helye, ahol nem tartozik a feltűnő dolgok közé, megvan az a blokk, ahová tartozik. Mi van ha olyan helyen jelenik meg, ahol nincsen tere vagy nem kellene, hogy legyen tere. De mégis, beszivárog a köztudatba és formálódik folyamatosan. Abban van igazság, hogy 30-40 év múlva bizonyosan azok a szavak fognak megmaradni, amik a legpraktikusabbak a nyelvet használók számára. Így lesz a szleng egy beszélt nyelv.

A probléma ott adódik, amikor valaki nem, hogy nem akar, de már nem tud megszólalni a saját - államilag elismert - anyanyelvén. Akkor van baj, ha valaki nem érti meg azt, amit  a beszélgetőpartnere közölni akar vele azon a nyelven, amin hite szerint mindenki beszél. Mi lesz így a magyar nyelvvel? Lassan teljesen leegyszerűsödik és ez, amit itt leírtam eddig, csak két sor lesz. De nem lesz szinezete, nem lesznek benne árnyalatok és érzelmek eldugva, nem lehet majd a sorok között olvasni és nem lehet elrejteni benne semmi olyan üzenetet, ami pont azt fricskázná meg, aki nem érti meg, annak az örömére, aki még igen. Csak egy csupasz információ-halmaz lesz, ami a lényeget közli, de idegen és hideg lesz az ember érző felétől.

Persze nem lehet elvárni senkitől, hogy megértse az összes eddigi megváltozott nyelvjárásunkat. Nem lehet elvárni egy mai huszonévestől, hogy megértse, a paraplé mi is és miért nem esernyő. Nem lehet elvárni, hogy az asszony és a kisasszony megszólítás között ne azt érzékelje, hogy azt a személyt, akit így szólítanak meg, a kora szerint próbálnak osztályozni. Érdekes az átmenet a korosztályok között. Az én korosztályom és a "mai" 16-20 éves korosztály között hatalmasabb a szakadék, mint bárhol máshol. Erre álljon itt egy példa.

Költözött a házunkba egy házaspár két 16 év körüli fiatal lánnyal. Mivel nekem még megtanították az idegenekkel való helyes kapcsolattartás szabályait, így gondolkodás nélkül, az első találkozásunkkor ez volt a köszönés: "Kezét csókolom kisasszony!" A válasz késett. A meglepetés tapintható lett volna az arcán, pedig nem akartam zavarba hozni. Nem is gondoltam volna, hogy csak egy illedelmes köszönéstől egyáltalán zavarba jön. Válasz nem érkezett. Legközelebb ugyanerre a köszönésre, egy pirulássan és kacarászással körített, zavart  "szia" volt a válasz. Ennyit erről.

Nem mondom, hogy a nyelv változása rossz dolog, de lehet, hogy egy rossz döntés lerombol egy olyan folyamatot, ami lehet, hogy száz évig csak töretlen fejlődést hozott, mindannyiunk örömére. Van egy olyan nyelvünk, ami erőlködés és különösebb tudás nélkül is játékos és örömteli, hangulatos és árnyalt volt. Volt egy olyan nyelvünk, amiből más nyelvre lefordíthatatlan viccek és szójátékok íródtak, csak azért, mert az idegen országnak nem volt megfelelő szava arra az gondolatra, amit nekünk a betűk jelentettek.

Volt egy olyan nyelvünk, ahol az öröm inkább mindenki számára nyilvánvalóan megmutatkozott és az írója elgondolkodott azon, hogy melyik kifejezés illik vajon ahhoz a motoszkáló gondolathoz, amit át akart adni mindenkinek.

Nem csak egy "XD" volt vagy egy  ":_(".

Csodálom, hogy még nincs olyan tasztatúra, amin vannak ilyen billentyűk.

Nagyon sok ember ismeri a rá vonatkozó rendelkezéseket vagy ha azokat nem is, azt mindenképpen, hogy mihez van joga, mivel védheti meg magát. A legtöbb ember viszont a kötelezettségeivel vagy nincsen tisztában vagy nem nagyon érdekli. Ez az élet több területén is megmutatkozik, hol csak egy rosszízű vicc a megnyilvánulása, hol egy komoly és hosszantartó per kezdete. Erre jó példa az a párbeszéd, ami egy fővárosi villamoson esett meg és a fültanuja lehettem.

Ellenőr kéri egy fiatalember jegyét és mivel annak nincsen, így büntetési csekket írna, ha a fiatalembernél lenne személyi igazolvány. Állítólag nincsen. Pedig mintha tilos lenne úgy közlekedni a közterületeken, hogy nincsen semmi olyan okirat, ami az adott ember személyét kimerítően igazolná. Hát, ha nincsen, akkor az ellenőr az utas figyelmét felhívja, hogy rendőrt hívhat és ezt, ha kell, meg is teszi. Erre a válasz annyi, hogy ő azt nem fogja megvárni. Többek között hozzáfűzi, hogy a jogszabályok arra valóak, hogy megvédjék az állampolgárt és a BKV-nak úgy sem fog hiányozni az a kis pénz.  Érdekes, hogy az ellenőr az irányú kérdésére, hogy ha vannak jogai, akkor kötelezettségei miért nem, nem érkezett érdemi válasz.

Kiváncsi lettem volna, hogy ha a következő megállóban véletlenül lett volna egy rendőr, vajon előkerül-e a fiatalember személyije? Hiszen ha tényleg nincsen, akkor további kérdés nélkül az örsre kerülhet a kedves bliccelő. Pár száz forintért.

Minden esetre az bizonyos, hogy ez a személy pontosan ismerte a rá pozitívan ható jogszabályokat, azaz azokat, amik a védelmét szolgálják. Csak a kötelezettségeiről feletkezett meg egy picikét. Ha már itt járunk, nem tudom, hogy tudták-e, de jogilag az, hogy az ember vesz egy jegyet és azt a járműre való felszállásnál érvényesíti, annyit tesz - pecsétek, tanuk és aláírás nélkül -, hogy egy érvényes szerződést tart a kezében, amely feljogosítja őt a közösségi utazásban való részvételre az adott szelvény meghatározott keretei között és pluszban egy érvényes utazási biztosítás is az utazás időtartamára, természetesen a megadott utazási feltételek teljesítésének tükrében. Tehát ha valaki nem vesz az utazásra jogosító bármilyen nemű szelvényt, vagy azt nem az előírásoknak megfelelően teszi érvényessé, az tulajdonképpen lop vagy éppen csal. Hiszen ez körülbelül annyit takar, mintha beköltöznék egy lakásba, ami nem is az enyém. Nem tudom melyik bliccelő tartaná humorosnak, ha egy nap, amikor hazaér, ott találna a kedvenc székemmel a tévéje előtt.

Másik nagy kedvencem a hétvégénként feltűnő fiatalok tömege, különböző boros, égetett szeszes palackokkal, vidáman, gondtalanul. Tartsanak kőkori őskövületnek, de minek az utcán rögön bele is inni, főleg üvegből. Láttam olyat is, amikor a kedves bulira készülődő jelölt, virgonc kedvében egy 6 puttonyos Tokaji aszút húzot meg úgy, mintha csak üdítő lenne. Ebben nekem nem is igazán az volt a probléma, hogy az utcán alkoholizál, hanem a gondolat, hogy mit tesz. Nekem ez körülbelül olyan latba esik, mint a kegyeletsértés. Másik kérdés, hogy -ki hitte volna - az alkoholos italok körül is csak úgy zsonganak a jogszabályok. Szabályozott az elkészítése, az értékesítése és -ez már kevésbbé elterjedten ismert - a fogyasztása is. Példának okáért az én lakóhelyem kerületében bizonyosan, de lehet, hogy egész Budapesten a közterületen történő alkoholfogyasztás tilos. De valahogy ezt senki nem veszi figyelembe vagy nem tudja/nem érdekni. Bár az is benne van a pakliban, hogy én személy szerint még nem láttam olyan rendfenntartó szervet, aki ezt kifogásolta volna, bármennyire tudatában volt a történésnek.

Valahogy ez van. Mindenki ismeri a "pajzsait", azt, hogy mit tehet meg és hol tud kisajtókat berúgni. Csak azt nem veszi észre, hogy mindeközben elmulaszt olyan dolgokat megtenni, amikkel nem csak neki lenne jó, hanem a szomszédjának és akár annak, aki közvetlenül előtte áll a sorban.

Az önzés mindenek felett...

Pár nappal ezelőtt meghallgattam egy kis glosszát egy olyan család életéről, akik azzal a problémával küszködnek, hogy a feleség GYES-en van a három gyerekkel és a férje fizetéséből nem jön ki a család. Pluszban az egyik gyerek hosszú távon kezelendő egészségügyi problémával is rendelkezik, ami folyamatos gondoskodást és segítséget igényel.
Meghatónak és szívszorítónak volt beállítva a riport és valljuk be, aki nincsen fából annak egy ilyen riportra azért egy kicsit legalább elszorul a torka. Nekem is szomorú gondolataim támadtak és egyben egy kicsit dühös is lettem.
Részint az ember belegondol, hogy de jó lenne, ha ezeken az embereken segíteni tudna, részint belegondol, hogy vajon hogyan jutottak idáig.
Tegyük fel, hogy van egy állásom, ami nem fizet fényesen, de a feleségem fizetésével együtt fenn tudjuk tartani magunkat és a környezetet, amiben élünk. Szeretnénk gyereket (természetesen ezek a sorok még csak a fikció szintjén vannak jelen) és elgondolkozunk a családtervezésen. Rájövünk, hogy ha nehezen is de egy gyerek belefér a dologba, hiszen ha nehezen is megvalósítható, de a gyerek az élet értelme. Na és számomra itt a bökkenő. Egy olyan családban, ahol az anya "munkaképtelenségéből" adódóan belső költségvetési kiesés várható, ott mit keres három gyerek? Belegondolt ez a két "felnőtt" ember, hogy ezzel nem csak a saját életvitelük inoghat meg, de egyben a születendő gyermekektől is elvonnak rengeteg olyan dolgot, ami az egészséges fejlődéséhez szükséges? Hogyan lehet az, hogy még csak fel sem merült bennük, hogy nem fogják bírni anyagilag ezt a megterhelést?
Persze meg tudom érteni, ha valakinél nem tervezett gyerek születik - bár a felelőtlenség magas-fokának tartom -, mivel emberségből meghagyják a születendő gyermek életének lehetőségét. De ne mondja nekem senki, hogy kettő vagy több gyerek is "beeshet véletlenül".
Tehát ez a család felelőtlenül, nem felnőttül kezdett neki egy ilyen nagy szabású "tervnek". Akkor hogyan lehetne elvárni tőlük, hogy gondossággal fel is tudják majd nevelni, el tudják vezetni addig a pontig, amikor a saját lábára áll? Hogyan lehetnének ezek az emberek olyanok, akik fel tudnak majd építeni egy olyan gondolkodásmódot és lelki-világot, ami elvárható lenne minden átlagos embertől?
Ezekre a kérdésekre sajnos én nem tudom a választ, de ha valaki értelmes és kikezdhetetlen megoldást tud erre a dologra, annak szívesen várom a véleményét.

Más téma következik. Itt is mindenképpen a magunkért és másokért vállalt felelősség játssza a főszerepet.
Sok hírek szól mostanában az esőzések, viharok, áradások károsultjairól és az ő megsegítésükről. Többek között az én családom és én magam is egy nagyobb csomag tárgyi adománnyal segítettük meg a károsultakat, így kivéve a részünket abból a közös felelősségvállalásból, ami minden honfitársunknak járna, oda-vissza. Ámde lenne itt egy érdekes dolog. Hogyan lehetne olyan embereknek a lakhatását megoldani, akik nem voltak semmilyen csatornán biztosítva? Segélyezzünk mindenkit? Arra nem hinném, hogy van pénz. Egyébiránt akkor minek a biztosítás? Minek fizessen bárki biztosítást, ha esetleges kár esetén úgyis állami segítséget kap az adott rászoruló? Persze ha nem történik semmi, akkor meg ugyanaz a pénz, amit biztosításra fordítottunk volna, jó lesz a családi költségvetésbe.
Természetesen nincs jogom senkit bírálni, aki éppen bajban van és nem is tisztem ez. Minden lehetséges erőmmel segédkezet nyújtok, mert ez a természetes vagy ennek kellene a természetesnek lennie

Következő és egyben utolsó csomag a felelősségvállalás jegyében.
Sokat cikkeznek a médiában a hitelproblémákról is. Többek között arról, hogy a deviza alapú hiteleket miképpen lehetne forintalapúra váltani és, hogy miként lehetne a jelzálog-terhelésű ingatlanokat biztonságossá tenni a tulajdonos részéről, miszerint, ha nem tudja fizetni a hitelt, ne kerüljön az utcára.
Akkor szépen sorban. Aki deviza alapú hitelt vett föl az alapvetően valószínűleg azért tette, mert a törlesztési részletei jóval kedvezőbbnek mutatkoztak vagy biztonságosabbnak tűntek a forint alapúnál. Amennyiben ezt a mérlegelést kellő áttekintéssel végezték, úgy pontosan tisztában kellett lenniük ezen kondíció veszélyeivel és hátulütőivel. Többek között azzal is, hogy mi van akkor, ha a gazdasági helyzet változásával párhuzamosan a részletek is változnak. Ha nem voltak tisztában ezzel vagy nem kérdeztek utána, akkor nem tudom igazán sajnálni őket. Ez olyan, mintha vennénk egy multifunkciós telefont, amiről csak azt hisszük, hogy tud videofelvételt készíteni, de kiderül otthon, a borsos ár kifizetése után, hogy mégsem. Visszavihetjük, de az eladó joggal fog arra hivatkozni, hogy a dobozán feltüntetésre került a készülék kihasználhatósági terepe és tulajdonságai, így az igényünk több mint elfogadhatatlan a készülék cseréjére, bármennyire is jóhiszeműen jártunk el. ( Tudom, hogy a példa nem árnyalja eléggé az adott fejtegetést, de utalásnak szerintem megfelelő.)
A jelzáloghitel is ide kapcsolódik. Amikor valaki jelzáloghitelt vesz föl pontosan tisztában van vele, hogy az adott, rájegyzésre kerülő ingatlanjával játszik. Vagy szabadon eldöntötte vagy ha rá van kényszerülve, ez a téma szempontjából nem releváns. De hogyan lehet akkor ellenkezni, ha nem-fizetés esetén az adott ingatlant kiegyenlítési célból a bank "elviszi"? Sehogy. Ez is benne van a pakliban. Ezen hiteleket is - persze a kényszerhelyzeteket kivéve - abból a célból választja az adott személy, mert könnyebben, kevesebb anyagi ráfordítással tudja igényelni azt. Bizonyosan sokan fizettünk már előleget és mindezt annak a reményében tettük, hogy az adott árú már majdnem a miénk. Persze azzal is bizonyosan tisztában voltunk, hogy ha a megállapodásban rögzített határidőn belül a vételár teljes összegét nem juttatjuk el az eladónak, akkor mint "kártérítés" az előleg összege minden további nélkül az eladó felet illeti. Ha ezekkel a dolgokkal nem voltunk tisztában, akkor ne üzleteljünk...

Egy utolsó gondolat ehhez a témához. Abban a pillanatban, amikor az állam -azaz mi mindannyian- megsegítjük az deviza-hiteleseket vagy a jelzáloghiteleseket, mindannyian gondolkodjunk el egy percre, hogy hogy is van az, hogy amikor az adott személynek, személyeknek éppen hatalmas vagy ha az nem is, de kézzel fogható nyeresége van akkor abból miért nem ad nekünk egy fillért sem? De ha vesztesége van akkor úgy gondolja, hogy kötelességünk segíteni mindenben...
Hogy is van ez?

Előre leszögezném, hogy aki Istenkáromlásra asszociált, az gondolja át újra.

Az a Magyar emberről nagy százalékban elmondható, hogy nem túl toleráns és mindezt általában nem is tudja észérvekkel alátámasztani. Konkrétan, amikor a melegek kerülnek szóba, még sokkal jobban felcsillan az értelem, mivel általában olyanok szídják a leghangosabban őket, akiknek fogalma sincsen az egészről, sőt, hajlamosak a legnagyobb lehetetlenségekkel alátámasztaniuk, hogy miért is tartják senkinek azt, aki a saját nemét szereti. Bár rögtön itt áll az a probléma is, hogy a leszbikusság valahogy nem annyira elítélendő...

A gyengébbek kedvéért közölném, hogy nem vagyok meleg. Ilyen bejegyzések írásakor általában az ember megkapja, hogy b.zibérenc vagy maga is meleg.

Szóval, az lenne a kérdés, hogy mi baja lehet egy átlagos embernek azokkal, akik az ő szemében nem átlagosak? Én nem tudom. Az általános válasz az szokott lenni, hogy ez természetellenes, de akkor miért nem a borotvált arcúakat vagy a szilikonmellel rendelkezőket közösítik ki az emberek. Többen gondolják úgy, hogy gusztustalan, amit csinálnak. Tényleg? Csak akkor jutna eszembe olyan helyzet, ha nagyon erőltetném az agytekervényeimet, ha azt akarnám elképzelni, hogy hol láthatott ilyen aktust, úgy, hogy nem akart ilyet látni. Nem hinném, hogy a szabadban látott ilyet. (Persze elszigetelt esetek lehetségesek.) Sokan a feminin mozgást tartják visszatetszőnek. Csak mondom, a legtöbb meleg az utcán nem volaglik úgy, mint az angolna és nem is affektál. Többek hiszik, hogy az AIDS elterjedéséért is ők a felelősek, de szerintem a mai világban azok a fiatal heterók vannak többségben, akik vadidegenekkel is lefekszenek és fogalmuk sincs a védekezésről. Sokan vannak azok is, akik a negatív vélemény és a semlegesség peremvonalán azt tartják, hogy neki mindegy, amíg nem próbálkozik be nála. Ez a mondat mondjuk messzemenő optimizmust takar, hiszen gondolja magáról, hogy olyan, akit megpróbálnának felszedni. Egyébként is, nem hinném, hogy sokkal nagyobb lenne egy meleg ismerkedési kedve, mint egy  hetero embernek.

Minden esetre érdekes az a pszichológia irányából való közelítés, hogy az emberek nagy többsége azért nem tudja elfogadni ezt az irányultságot, mert önmaga is tart attól, hogy vele is megtörténhet ez.

Más kérdés a meleg-fesztivál kérdése. Azt már én is egy kicsit túlzásnak tartom, hogy konkrétan a melegségért rendeznek egy vonulást. Talán jobb lenne ha nem egy nagy reklámot látnánk benne, hanem azt, hogy vidám emberek csoprtosulása, a nemi és más hovatartozást félretéve örül a zenének, életnek. Talán így nem szúrná annyira a szemét a többi embernek. De ha már van, akkor had menjenek. Nem tudom elképzelni, hogy milyen indoka van annak, aki képes akár több száz kilómétert is utazni, feltalicskázva egy tonna tojást, hogy dobálhasson egy kicsit. (Egyébként az ilyen eseteknék valahogy mindig az jut eszembe, hogy az idősebb -és általában kevésbbé tehetős - korosztályból is voltak képviselők, akik dobálták a darabonként 30 Forintos tojást. Amikor adományokat és élelmiszert kéne ingyen adni a speizból, akkor azért nincs ilyen nagy "pazarlás".) Ha meg már ott van, akkor a rendőrnek is ad egy kis fehérjepótlást. Ebből a szemponból csak arra lennék kíváncsi, hogy ha azok, akik a rendőröket is "bántalmazzák", mit tesznek, ha valamilyen káresetük keletkezik? Ha esetleg valaki ellopja a kocsijukat, vagy tolvajjal találkoznak a villamoson? Na? Szerintem rendőrért kiáltanak. Akkor bezzeg jó, ha van és ha olyan, amilyen.

De vissza a témához. Átalában, ahogy én észreveszem, a melegek "elrejtőznek", nem mutatják magukat a nyilvánosság előtt. Ezért nem hinném, hogy annyira turkálnunk kellene a magánéletükben. Hiszen, nem nehet minden nap olyan embert látni aki látványosan mutatná ezt az oldalát. Ennyi erővel az is gusztustalan lehetne, amikor egy fiú és egy lágy kilóméterekre elhallatszó cuppogással falja egymást a villamosmegállóban. Valahogy az emberek többsége azt vallja, hogy semmi köze a másik magánéletéhez. A szexuálishoz meg végképp nem. Akkor meg miért foglalkozik vele?

A végére álljon itt egy régebbi riport leirata:

A kordon mögött 6-7 év körüli szőke kislány türkiz-kék ruhában copfba font hajjal, aranyos gyerekarccal azt sivalkodja, hogy „Mockosz buzik!”
R: „Mit mondott anyukád, mit mondjál?”
I: „Mockosz buzik, azt mondta.”
R: „Miért mondta, hogy mond el?”
I: „Nem tudom.”
Anyuka közben megérkezik. Középkorú, copfba font vörös haj, feltűnően táskás, fáradt arc. Megkérdezi tőle is a riporter.
R: „Miért mondta ezt?”
I: „Azért nem szeretem a buzikat, mert Isten azért teremtette Ádámot és Évát, hogy gyerekeik szülessenek és nem azért, hogy buzik legyenek.”
A riporter tovább kérdezi a kislányt
R: „Tudod kik azok a buzik?”
I: „Amikor a fiú a fiúba, lány lányba szerelmes.”
R: „És az szerinted baj?”
I: „Igen.”
R: „Miért?”
I: „Nem tudom.”
R: „De akkor miért gondolod, hogy baj?”
I: „Mert összeszednek sok betegséget.”
R: „És ezt kitől hallottad?”
I: „Anyától.”
R: „És milyen betegségeket szednek össze szerinted?”
I: „A H1N1 vírust.”
(Anyuka közbeszól: Nem azt, AIDS, tripper, szifilisz.)
I: „Vagy azt.”
R: „Soha nem barátkoznál ilyen emberrel?”
I: „Nem.”
R: „Akkor sem, ha ... ... vele tudnál játszani a leges legjobban?”
I: „Nem.”
(Anyuka közbeszól.)
I: „Elítélem őket. A melegeket és a leszbikusokat is. Meg a kurvákat is.”

Toleráns ember lesz...

folyt. köv.

Kiváncsi lennék, hogy mindenki tudja-e, hogy mi is az övé és mi nem az. Mi az, ami mindannyiunké és mi az, ami bizonyosan nem. Miénk-e az a föld, ami a lábunk alatt van, a lépcső, amin felmegyünk az otthonunkba? A tulajdonunk-e az utca vagy csak az a mienk, amit megveszünk?

Sokan sokféleképpen gondolják, hogy pontosan mi is az övék és ha nem egy egész dolgot tulajdonolnak, hanem annak csak egy részet, már nem nagyon tudnak mit kezdeni a dologgal.  Példaként álljon itt a nagy kedvencem - mivel társasházban lakom -. Mi is az az osztatlan közös vagyon? Nem jogi elemezgetés lesz a szöveg.

Na, tehát, bizonyosan vannak olyanok az olvasók között, akik társasházban töltik mindennapjaikat és élik életüket. Nálunk is viszonylagos nyugalomban telt az élet, addig a napig, amíg egy szomszédunk el nem ment és a helyette ideköltöző el nem kezdte a felújítási/átalakítási munkákat. Ezen belül, a saját izlésére formálta a lakást kívül-belül. Nem is lenne ezzel baj, ha figyelt volna arra, hogy nem törvényszerűen övé a lakás külső faltól a szembefalig. Furán hangzik mi? Megvette és nem az övé valami benne? Pedig ez mindenütt így van. Ha én ebben a házban vennék egy lakást, akkor nem lenne az enyém a ház homlokzata, a ház külső falán a vakolat, a fő tartóoszlopok, gerendák és tartószerkezeti elemek, a vízvezetékek, négy szárnyú nyílászáró esetén a homlokzat felőli ablak/ajtó, a lépcsőház és tartozékai, a kert és még sok más sem. Pontosabban csak egy része lenne az enyém. Ezek szerint, már ahhoz is a többi tulajdonostárs beleegyezése kellene, hogy mohazöldre fessek egy 2 cm-szer 2 cm-es négyzetet az erkélyemen. Bután hangzik, pedig így van. Többek között a mi házunkban ezért nincsen felújjítva a tető, rendbetéve a pince és a kert, mert rajtunk kívül mindenki azt hiszi, hogy ő itt csak előkelő idegen. Mi köze lenne a lyukas tetőhöz? Nem ő van közvetlenül alatta. Ha esetleg figyelmeztetésre kerülne, valahogy akkor sem képesek, még jogvégzett emberek sem felfogni, hogy itt szinte minden a "miénk". Minden csak közösen változtatható, javítható. Érdekes...

Más kérdés, hogy az emberek a magántulajdont sem tudják nagyon a helyén kezelni. Erre nagyon jó példa, hogy ha véletlenül idegen embert találunk a kertünkben, aki látszólag saját magát engedte be, de nem hívta senki. Ilyenkor a finom "kiutasító" kérésre az szokott lenni a válasz, hogy nyitva volt a kapu. Kérdem én, maguk minden kapun bemennek, ami nyitva van? Én nem nagyon. De ugyancsak ide tartozik egy kevésbbé kellemes ismerősöm, aki úgy gondolja, hogy a kerítése előtti járda és az a mögött található zöld terület (egy régi kutyafuttató) az övé, mert ő tartja rendben. Többször megpróbált nem túl cizellált szavakkal elutaztatni bizonyos helyekre, többek között a születésem biológiai helyére. Persze mindezt üvöltve a harmadikról. Hát csak sajnálni tudom, hogy agylobot kap egy olyan dolog miatt, amiben még csak igaza sincs. Természetesen ennek a szabálynak az ellentétével is lehet találkozni. Sok olyan lakás/háztulajdonos van, aki pontosan tudja, hogy az előtte húzódó úttest járdája nem az övé. Persze arról már elfeledkezik, hogy rendbentartani köteles. Ez mondjuk csak akkor mutatkozik meg élesebben, amikor téli fagy idején csak közepes spárgában tud az ember közlekedni a karácsonyi bevásárlással a nyakában. Lejtő esetén ez még sokkal bravúrosabb kűröket is megkövetelhet.

Szóval sokaknak gondolkodni kelle, utánna járni a dolgoknak, mielőtt a Gondolkodó embert belefaragtatnák az erre kiválóan alkalmas, strapabíró tartóoszlopba, kanárisárgára festetik a loggiát vagy ajtót csinálnak egy ablakból.

Csak valahogy itt az észmentes övezetben gondolkodni nem divat.

Mindenképpen megértem, ha valaki másképpen gondolkodik, mint én, hiszen ebben is toleránsnak kell lennem, lennünk. Nem szabad olyan kijelentésekkel illetni egy olyan témát sem, ami taxatíve elutasít minden más lehetséges változót. Így megszületik az az erőteljes vélemény, ami nem nyom el senkit, de megfelelően alátámasztva elfogadható.

Ezt a bejegyzést Beatusnak ajánlom, a mellett, hogy teljes mértékben elfogadom azt, amit írt.

Tehát volt egy olyan feltételezés, hogy Isten nem teremt selejtet.

Lehet, hogy így van. De akkor ezek szerint selejt volt, az aki a festészetben, a szobrászatban és a lírában is kimagaslót, maradandót alkotott, akit 1508-ban II. Gyula pápa meghívása részeként elkészítette a Sixtus-kápolna híres freskóját, ami éppen Ádám teremtését ábrázolja. Azt, ami a kereszténység szerint pont az ember születéseként kell számontartani. Az, aki 1535 és 1541 között, az előzőekhez hasonlóan pápai megbízásra megfestette az "Utolsó ítélet"-et, a világ legnagyobb oltárképét. Név szerint Michelangelo Buonarroti. Rómában és a nagy tiszteletű elöljárók nyílt titokként kezelték másságát, de nem ítélték el érte.

Selejt volt az is, aki festőként, tudósként, matematikusként, hadmérnökként, feltalálóként, anatómusként, szobrászként, építészként és íróként emelte magasra a tudományt. Az, akit a repülés ősatyjaként emlegetnek és kódexeiben több, mint 150 eszközt és gépezetet jegyzet le a mai korokat is megközelítő részletességgel. Az, aki 1482-ben képes volt megalkotni, olyan hadi gépezeteket, amelyeknek az alapjait most is használunk.  Az, akinek számos egyházi idníttatású képet köszönhet az emberiség és aki a máig kutatásokra és találgatásokra érdemes Mona Lisa festmény megalkotója, név szerint Leonardo da Vinci.

Selejt volt az, akit a mai napig az angol nyelvű drámaírás legnagyobb alakja, az "Avoni Hattyú", akinek műveit az élő nyelvek majdnem mindegyikére lefordították, és színműveit folyamatosan játsszák a világ számos országának színházai. Az aki maradandó drámát, komédiát és tragédiát is tudott alkotni, név szerint William Shakespeare.

Selejt volt az, a Jászai Mari-díjas, Érdemes és Kiváló- művész, akit a Kossuth- és a Magyar Művészetért-díjjal is jutalmaztak, azaz Mensáros László.

Selejt volt az, akit a huszadik század legfontosabb és legemlítésreméltóbb katolikus érzésű magyar költőjeként tartanak számon, azaz Pilinszky János.

Nem beszélve azokról, akik már a hozzánk közelebbi időben munkálkodtak.

Ezek szerint selejt a többszörös Grammy-díjas zeneszerző, zenész és énekes, akit a királynő még lovaggá is ütött azaz Sir Elton John.

Hát ha a "selejtet" minden korban és minden földrészen ideje-korán ledobtak volna a Tajgetoszról, akkor most ezekkel a művészeti értékekkel és felfoghatatlan géniusszal megáldott emberekkel kevesebbek lennénk, mi, emberek. Mindannyian.

Utóirat:

"A homoszexuális nem tehet arról, hogy örökölt egy gént, elnyomhatja ugyan a vágyait, de akkor egész életében boldogtalan lesz. Szerintem egy társadalom humánuma az alapján mérhető le, hogy a többség hogyan viseli el a kisebbséget, miként bánik velük. Úgy tûnik, hogy a társadalom kezdi elfogadni a másságot, ellenben a kutatások azt mutatják, hogy a felszín alatt valami nagyon mély ellenérzés van ezzel szemben. Michelangelo, Leonardo, Shakespeare, Ferencsik János, Mensáros László, Pilinszky János mind kiváló emberek, ugyanakkor homoszexuálisok voltak, és ha most rábíznánk a leendő anyákra a döntést, akkor megölnék őket." -nyilatkozta egy ismert orvos-genetikus egyik elektronikus újságnak.

(Az információk egy részének a forrása egy igen ismert internetes tudományos enciklopédia.) 

Következő rész:

(amennyiben nem szívesen olvas erősen szexuális töltetű sorokat, kérem ezt a bekezdést hagyja ki)
Nézzük mi van még. Sok férfi kipróbálja és élete során sokszor be is veszi a szexuális játékokba az anális-szexet. Ezzel sincs semmi baj, de vajon akit felizgat vagy kielégít, hogy a nők ánuszát használja fel az milyen alapon célozgatna arra, hogy a meleg szerelem gusztustalan? A homoszexuális férfiak, amennyiben konkrét aktusra vágynak nem választhatnak. Csak az anális behatolás lehetősége van. (Már amennyiben az orális-szexet nem tekintjük konkrét behatolásnak.) Akkor, ha a passzív szerepben egy nő van, miért kellene a „másik bejáratot” használni? Talán, mert izgalmas? Újszerű? Vagy szimplán biológiai szintre degradálva a dolgot csak erősebbek a tartóizmok? Akkor mégiscsak a kíváncsiság lehet az ok. De nem hinném, hogy sokkal gusztustalanabb lenne ez egy férfival, mint egy nővel. Ez is csak beállítottság kérdése.

Egyébként nem tudom, hogy tudták-e, de a magyar fiatalok több mint ötven százaléka nem 100%-osan heteroszexuális. A kíváncsiság már csak ilyen. De ezzel nincs is semmi baj. Miért ne próbálná ki valaki ezt is, mint a részegséget vagy akár az autóversenyzést? Persze ez a típusú kíváncsiság, mint mindegyik másik, csak akkor helyes és elfogadható, ha megfelelő talaja van. Teszem azt, ha valaki tudja, hogy az autót hogyan kell 100 km/h-ig gyorsítani, de nem tudja hogyan kell fékezni akkor baj van. Ezért fontos a felvilágosítás. Fontos elmondani, hogy hogyan folyik egy nemi érés, milyen pszichológiai és testi változásokkal jár, milyen egy nemi aktus és hogyan kell védekezni egy nem kívánt terhesség ellen vagy egy betegség ellen, amit ennek kapcsán szóba jöhet. De itt lehet, hogy lényeges lenne figyelembe venni, ha a gyerek lát két férfit az utcán, akik szemmel láthatóan melegek és talán még egy pár is, hogy nem azt kell mondani, jó barátok, hanem meg kell magyarázni és értetni a gyerekkel, hogy ilyen orientáció is létezik a világon. Ezzel nem titkolunk el egy fontos tényt a világból, hogy ilyen is van. Persze most lehet, hogy azt gondolja, ezzel elferdítheti a gyerek egészséges fejlődését, de akkor ilyen szempontból az is veszélyes a fejlődére, hogy megtudja a gyerek, hogy hogyan folyik egy nemi aktus vagy egy születés. Lehet, hogy ha az a gyerek kicsit idősebben esetleg közelebbről találkozik egy ilyen helyzettel vagy akár a saját bőrén tapasztalja, már nem fog egy olyan helyzetet látni, amiről sem információja, sem tudomása nincsen. Ennek egy ugyanolyan témának kellene lennie, mint mikor megmagyarázzuk a fiunknak az óvszer helyes használatát vagy a lányunknak azt, hogy legyen karakán és figyeljen oda, hogy a párja használjon óvszert. Mindegyik kellemetlen témának tűnik, de mindegyik szükséges.

A következő nézőpont sokkal egyszerűbb és közelibb lesz. Az öltözködésről szeretnék beszélni. A mostanában divatba jött férfi öltözködés (főleg a fiatalabb korosztályról szólnék) nagyon sok olyan jegyet mutat, amit külföldről vettünk át. Ezzel semmi probléma nincsen, csak azt már nem nagyon veszik figyelembe, hogy bizonyos elemeknek és kiegészítőknek jelentéstartalma van. Nem sorolok fel konkrét példákat, mert nem szeretném, ha valaki határozónak nézné ezeket a sorokat. De. Sok külföldi kultúrában nem csak azt lehet meglátni egy férfi öltözködésén, hogy meleg-e, de még azt is, hogy szexuális értelemben milyen szerepet vállal vagy, hogy esetleg specifikusabb dolgokat is kedvel. (Itt ugyanúgy gondolok a fétisekre, mint esetleg a szimpla gyengédségre.) Ezeket a jelentéstartalmakat hordozzák különböző ruhadarabok és más kiegészítők elhelyezése a ruházaton. Lehetnek ezek ékszerek, sálak vagy akár egy öv vagy kulcs is. Persze nem jelent minden valamit, de vannak tipikus dolgok. Ez a kulturált megoldás. Sokkal kisebb az esélye, hogy ha teszem azt ismerkedésre kerülne a sor, akkor tévedjen valaki a másik orientációjával kapcsolatban. Nálunk csak a divatot vették át, de a jelentéstartalmát kevesebben ismerik, mint ahányan hordják. Ezzel nincsen igazán semmi baj, csak lehet, hogy nem kellene annak mutatkozni, amik nem vagyunk. (Csak, hogy valamennyire legalább konkrét legyek, régebben divat volt, hogy ha a férfinek nem volt barátnője, akkor egy láncon gyűrűt viselve a nyakában jelezte: szabad vagyok.) Ez azért mindenképpen érdekes, hogy nagy többségében elítéljük, mégis az életünkbe itt ott beszivárog ez a kultúra is. Szóval akkor most jó ez vagy nem jó? Ha csak egy-egy részletet fogadunk el, akkor az nem álságos kicsit?

Utolsóként azt a sokat emlegetett témát venném, amelyet a melegség legnagyobb veszélyeként szoktak emlegetni, azaz a betegségek, többek közözz az AIDS terjedését.

Ezt nem tudom megcáfolni, de azt a kis kiegészítést hozzáfűzném, hogy a heteroszexuális kapcsolatokban is terjednek ezek a kórok. Nem is akármilyen gyorsan. Sajnos a fiatal korosztályban elterjedt a könnyű szex, a gyors partner-váltogatás és ehhez a szexuális kultúra és tudásanyag hiányzik. Most a következő összehasonlítás nem releváns a  téma szempontjából, de gondoljunk bele, hogy van egy meleg pár, akik nem tudatosak még a szexualitásban és az egyikük egy betegség hordozója. A másik oldalon van egy hetero pár, akik hasonlóan tudatlanok és náluk is van egy betegségfaktor. Tegyük fel, hogy egyik pár sem fog óvszert használni, így mind a kettő esetben nagy lesz az esélye a betegség átadásának. De, az egyik esetben még hozzájárul az is, hogy bekövetkezik egy nem kívánt terhesség és egy – akár egész életre kiható traumakénti – abortusz vagy egyéb szociális vagy családon belüli megaláztatás. Nem mondom, hogy az első példa jobb vagy a második. Magukra hagyom a gondolkodást és a döntés jogát.

Már ha még vannak olyan emberek, akik optimális érvelés hatására nem zárkóznak el rögtön.

Eléggé sokat járok a belvárosban és ha közlekedési eszközre várok vagy csak csinálnék valamit a közlekedést szoktam figyelni. Amúgy szórakozásképpen. Ennek kapcsán ha valami nem „normális” az annak a szemét bántja, aki alapjában szabálykövető. Ha az ember nem is keresi, kiszúrja a szemét. Érdeklődéssel szoktam figyelni, hogy az ötödik kerületben a bíróságok és a Kossuth tér környékén mennyi a rokkant, aki a betegségéből adódóan autóval közelíti meg a célállomását és a kocsiját rokkantkártyával hagyja hátra. Nem szeretném azt hinni, hogy a kártyás parkolók nagy része csak a díjfizetés elkerülése végett rakja ki, de azért egy idő után az ember ferdén néz egy-egy gépjárműre. A bíróságok környékén nem egy 10-15 vagy még több millió forintba kerülő autót látni rokkantkártyával.

Nem akarok senkit megbántani, aki ténylegesen mozgássérült, de azt sem hiszem el, hogy a magyar – budapesti – mozgássérültek 90%-a ennyire jómódú, ha nem is milliomos. Példának okáért lenne egy nagyon kirívó. Szerintem egy Chevrolette Corvettet, amit egy 25 körüli kisportolt, jó megjelenésű, ruganyos járású fiatalember vezet, már talán nem kellene rokkantkártyával parkoltatni. Nem azt mondom, hogy a fiatalember nem lehet rokkant, de nem hinném. Eléggé sok média foglalkozott ezzel a rokkantkártyás parkolással. Nem egy riport készült már olyan emberekkel akik a kocsijukhoz való visszaérkezéskor, a riporter rokkantságot firtató kérdésére ingerülten válaszoltak, elterelve a témát és minél gyorsabban elhagyva a terepet. Ha ténylegesen az lenne, akkor nem hinném, hogy egy-egy különlegesebb vagy kínosabb betegség kivételével ne mondaná el, hogy sérves vagy bármi más olyan betegségben szenved, ami nagyban megnehezíti az életét, még ha nem is látványos. Akkor pedig az ember a saját megérzéseire és következtetéseire szorul.

De nem is kell ennyire felkapott témát találni, hogy visszásságokat fedezzünk fel. Következő eléggé ismert példa a szabálytalan parkolás. Nem arra gondolok, amikor valaki nem fizeti be a parkoló-díjat, hanem arra, amikor olyan helyen parkol, ahol ez nem megengedett vagy lehetséges. A KRESZ szabályai nagyon ötletesen és szerteágazóan lefedik, hogy hol lehet várakozni vagy parkolni, mind az úttesten, mind a járdán. Azon az ember lassan már meg sem lepődik ha a zebrán vagy az utcasarkon parkol valaki, ezzel is akadályozva, éppen a gyalogosok forgalmát. Felsorolok egy pár saját példát, hogy ha nem is átfogó, de egy összetettebb képet alkossak erről a problémakörről. Elsőként a Retek utcában található „nagy” kereszteződés jön. Szép elgondolásként alkottak egy olyan kereszteződést, amiben még két buszmegállónak is álmodtak helyet. Méghozzá úgy, hogy az, az autós közlekedést ne zavarja viszont buszöbölre sincsen hely. Tökéletes forgalmi helyzet és jól használható... ... lenne, ha a tiltás ellenére ne lenne a forgalmi sáv állandóan teleparkolva, főleg péntek és szombat este, mivel ezen a kis téren van egy 0-24-es nyitva tartású kisbolt, ahova sokan betérnek. Igaz, a környéken 50-100 méteren belül ezen időszakban nem nagyon lehet helyet találni, de bizonyos, hogy meg lehetne ezt oldani szabálysértések sorozatai nélkül.

(Persze vannak olyanok is, akik nem csak a parkolás tilalmát nem veszik figyelembe, de még a menetiránnyal is problémáik adódnak!)

Nappal ez a helyzet néha annyira fokozott, hogy a menetrendszerinti buszjárat is akadályokba ütközik. Néha ellenőrzik és „büntetgetik” de messze nem elég gyakran és általában egyszerű figyelmeztetésbe torkollik az intézkedés. Nem azt mondom, hogy mindenkit nagyon szigorúan büntessenek meg, de nem kellene elintézni csak egy „ejnye-bejnyével” annak bizonyosan nem lesz visszatartó ereje. Erre a kereszteződési problémára mostanság láttam egy eléggé furcsa esetet. (Előre leszögezném, hogy semmi bajom a rendőrökkel, egészséges mértékben tisztelem is őket és ha nem is úgy csinálják néha a dolgukat – szerintem – ahogy megfelelő lenne, általában azért mindent megtesznek.) A rendőröknek sok más mellett az is dolguk lenne, hogy példamutatóan közlekedjenek. A napokban ebben a kereszteződésben megállt egy Octavia kombi rendőrautó és az anyóson ülő biztos bement a boltba. Ezzel még semmi nagyobb baj nincs. Ők is emberek és mint olyanok, enni nekik is kell. De. A rendőrautó szabálytalan helyen parkolt, - mivel nem intézkedés miatt várakozott – felkapcsolt tompított fényszóróval, ami legjobb tudomásom szerint – javítsanak ki ha nem – várakozáshoz szükségtelen, sőt félrevezető, majd mikor a társ visszatért, a sofőr rádiótelefonálva, indexelés nélkül hajtott ki a megállóhelyéről és újfent indexelés nélkül ment be a Fillér utcába. Nem lett volna példamutató, ha kiteszi a társát és amíg az a boltban van esetleg tesz egy kis kört a Moszkva téren vagy ha talál szabályos parkolót, akkor oda húzódik be arra a pár percre?
De persze valószínűleg száz és száz példát tudna mindenki , mondani, hogy milyen parkolási visszásságokat tapasztal nap mint nap. Akár ha csak gyalogosan közlekedik is.

Másik sokat emlegetett „probléma” a rádiótelefonálás. A gyártók egyre másra találják ki a jobbnál-jobb megoldásokat, hogy – jelen esetben – az autós mindkét keze szabadon maradjon. Ide tartoznak az egyszerűbb megoldások, mint a rádiótelefonnal tartott vezetékes vagy vezeték nélküli kapcsolat, vagy a kihangosítás. Már bonyolultabban megoldható, de általam nagyon ötletesnek tartott megoldás, hogy úgymond a rádiótelefont egybekapcsoljuk a gépjárművel, így a hangszórók közvetítik a beszélgetést. Miközben mindkét kezünk szabadon marad. És mégis inkább kézben tartott mobilokat látni. Azt persze kevesen tudják, hogy a telefonálás – vezetés közben – nem is igazán azért veszélyes, mert egy kezünk foglalt, hanem azért, mert a figyelmünket vonja el. De valamiért mégis „dívik” a mobilozás. Bizonyosan nagyon „menő”  vagy megmutatja, hogy a sofőr milyen fontos ember. Csak azt nem értem, hogy ha csak a kivagyiságra megy ki ez a dolog és nem csak a figyelmetlenségre, akkor miért nem méregdrága Bluetooth-okkal villognak az emberek? A szabályalkotóink egyre szigorítják a rádiótelefonálás témakörét, de mivel ellenőrizni és betartatni ezt a szabályt, igen költséges és más akadályokba is ütközik, nem nagyon változik semmi. Nagy örömömre egyre több olyan autóst látni, aki ha hívják, félrehúzódik és a beszélgetést a már álló gépjárműből bonyolítja le. Persze ez felveti a következő problémát. A sofőrök egy része nem veszi figyelembe, hogy nem kellene bárhol megállni. Én már találkoztam olyan emberrel is, aki egy beláthatatlan kanyar belső ívén parkolt le csevegni.

Folyt. köv.

 

Régóta nem írogattam itt, mert mostanában vagy nem voltam itthon vagy más sokféleséget kellett intéznem, csinálnom, szerelnem, bontanom. Na mindegy, a lényeg, hogy most írogatok. Ez a glossza most mindenről szólni fog, ami most ebben a negyed órácskában eszembe jut. Amolyan összesítés a magam és az olvasók szórakoztatására.

Na, kezdeném azzal, hogy a Balatonnál nyaraltam egy pár napot és többszörösen is kiszúrta a szememet, hogy ha valaki csak úgy beugrik valahova, akkor kiszáll a kocsiból és bemegy az adott helyre. Fura mi? Mindannyian így teszünk, bár valószínűleg a kiszállás után bezárjuk, beriasztjuk, kormányzárazzuk és ha lehet lebetonozzuk az autónkat. Ott nem. Valahogy nem kél lába. Láttunk olyat is, aki még a motort sem állította le. De ha már minden viszonyítási pont kérdése, akkor a másik szempontból az is érdekes, amikor én állítottam le az autómat a nyaraló kertjében, jó szokásomhoz híven körbekilincseltem rajta és az ablakokat is megnéztem (nem központi-záras) és ekkor a ház gazdája egy apró mosoly mellett, kedvesen kérdőre vont. Márhogy minek ellenőrzöm ilyen tüzetesen? Hát mondtam neki, hogy nálunk Budapesten minden eltűnik, ami nincsen leláncolva, bár van úgy, hogy a lánc is. Nem hitte el így elsőre. Nem is csodálom. Én sem hinném.

Ennek mementójaként 3 hónapon belül elloptak két kerékpárt a lezárt pincénkből. Csak azt sajnálom, hogy az egyik egy különlegesen nagy méretű vázra volt szerelve, hogy azt a 206 cm-nyi hosszomat legyen hova pakolni. Nem szeretek senkit bántani, de remélem hatalmasat fog taknyolni vele az aki megbugázta. Elnézést, de ennél szebben most nem sikerült fogalmaznom. Ezt teszi az emberrel az indulat.

Más kérdés, hogy újabban rászoktam a híradó-nézésre, -hallgatásra. Nem kellett volna. Olyan jól megvoltam az én kis botor tudatlanságomban. De legalább megtudtam, hogy boldogabbak már nem is lehetnénk ebben a kis országocskában, amit már csak nagyon kevesek szeretnek kizárólag azért, mert az övék. Mindenkinek kell mellé valami körítés az őshazáról, politikáról vagy "trianonról". Mindenkinek meghagyom a saját véleményét és nem vitatkozom senkivel. Én azért szeretem, mert gyönyörű és változatos, folyamatosan érdekességekkel kecsegtet azoknak, akik látják az erdőben a fát, a fán a leveleket.

De hogy miből is szűrtem le, hogy nagy a boldogság? Csak annyiból, hogy miközben a fél országot elvitte a víz és a maradékot még eligazgatta a szél és némi jégeső, akkor az a legfontosabb téma, hogy vörös csillag szerepel az augusztus 20.-ai tűzijátékban. Nem teljesen mindegy, ha egyszer szép volt? Hogy nem illett az ünnep hangulatához? Jajj, ugyanmár ne legyünk már ennyire kicsinyesek. Akkor egy lila közepű fehér gömb vagy egy sárga pálmafa "szerűség" hogyan jött a témához? Ennél már csak a magyarázat volt rosszabb, mivel, hogy ezek "összefonódó szívek voltak". Namármost, az legalább öt szív, a pontos szögben, ugyanabban a magasságban és egymást fedve. Ja és ebben az esetben is csak egy adott szögből látszhatott pontos ötágú csillagnak (némileg zavaros vonalkázással a csillag vonalain belül). De itt újfent megjegyezném, hogy nem tök mindegy? Szép volt vagy nem? Ha nem tetszett ez van. Ha tetszett, akkor meg minek kötekedni?

Szóval most "ez a legnagyobb gondunk"...

 Hát lássuk csak. A környéken, ahol lakom most egyre-másra történnek a változások a közlekedés és a közutak rendszerében, bár nem biztos, hogy ezek a változások - bár a mi javunkat kellene, hogy szolgálják - jót fognak tenni nekünk, akik nap mint nap használni fogjuk ezeket. Kezdve például a Fillér utca, Garas utca kereszteződéssel. Eddig ez a kereszteződés egy szimpla főútvonal, alsóbb rendű út találkozása volt. Most lámpás kereszteződés lesz. Hurrá, biztonságosabb lesz ez a kereszteződés, annyi bizonyos. De az is szemmel látható, hogy akik ezt a tervet megalkották és igyekeznek véghez is vinni, nem a környéken laknak. Nem mondom, hogy  eddig olyan játszi könnyedséggel lehetett volna kihajtani a Fillér utcára, de azért gondot sosem okozott. Akinek ez gondot jelent, szerintem ne mindenképpen akarjon autót vezetni. Lényegében az alapötlet nem rossz elgondolás, hiszen a Fillér utca hosszú lejtőjéről lerobogó autók nagy sebességgel közlekednek és általában - tisztelet a kivételeknek - eszük ágában sincsen a gyalogosokat vagy bárki mást elengedni. Persze az autósokat nem is kellene, de van ott egy zebra is. Más kérdés, hogy a Garas utcából kihajtani egyeseknek azért nehézkes, mert nem tudnak a folyamatos közlekedésbe bekapcsolódni, nem tudják a kocsijukat lejtőn fölfele helyesen navigálni és igaz ami igaz, az utcára való beláthatóság sem a legrózsásabb így a kihajtás sem semmi. De mindez megoldható. Csak vezetni kell tudni. De most lesz lámpa. A közlekedés ezáltal valószínűleg biztonságosabb lesz, de akadhatnak olyan problémák is, amik csak így keletkezhetnek. Példának okáért az, hogy folyamatosan indulni a zöld lámpa jelzésére a sofőrök többsége képtelen. Így autónként körülbelül 5 mp megy el a "ja zöld van, menni kéne" gondolat és cselekménysor elvégzésére, ami eléggé nagy dugót fog eredményezni egy eddig aránylag csendes és nyugodt utcában. Más részről megvan ennek az utcának az a sajátossága, hogy télen ha van hó vagy jég, akkor a takarítás ellenére is kénytelenek vagyunk a tíz körmünket is bevetni a lejtőn való feljutás érdekében. Néha kevés sikerrel. Nem egy félelmetes megcsúszást vagy kifarolást sikerült látnom ebben az utcában. De az sem ritkaság itt, hogy ha meg kell valamiért állni az úton - a lámpa miatt majd bizonyosan meg kell - akkor az álló kocsi minden egyéb behatás nélkül elkezd lecsúszni a lejtőn. Hát ez van.

Másik nagy átalakítás a környezetben, hogy a Lövőház utca egy körülbelül 10 háztömbnyi része sétálóutca lesz. Végül is örömteli esemény, aminek minden környékbeli lakó örül. Gondolom azok már kevésbé, akik eddig nyugodtan tudtak parkolni a házuk előtt. Most állhatnak 10 házzal arrébb, már ha lesz helyük. Hiszen ezzel a manőverrel sikerült a környéket sacc 50-80 parkolóhelytől megszabadítani. Így majd mindenki sétálhat az utcában. Az már egy teljesen más kérdés, hogy milyen kellemes forgalmi dugókat fog okozni az, hogy a Lövőház utca nem kevés forgalmát most felterelik a Fillér utcára. A Fillér utca alján található Retek utcai "nagy" kereszteződés eddig sem bírta gördülékenyen befogadni a rá jutó forgalmat, most majd teljesen becsődölhet. Akik meg a "terelőutak" utcáiban laknak, bizonyosan örülni fognak az 5-10 szeres forgalomnak az addig csendes lakókörnyezetükben. De egy nyúlfarknyi sétálóutcáért ez sem kár. Akkor pláne nem, amikor a Lövőház utcában lévő régi Ganz-Mávag -lehet, hogy most is az - irodaépület mögött ott van egy olyan park, ami faltól-falig fű meg fa, tó, Csodák palotája, kávézó, kiállítóterem és játszótér. Mellesleg teljesen nyitott a park a közönség előtt és egészen a Széna téri centerek sarkáig tart. E mellé nagyon nagy szükség volt egy olyan sétálóutcára, ami 5 percnyi gyalogút hosszú és nem mellesleg teljesen tönkre-vágja a környék autós közlekedését.

Az észmentes övezet megint bizonyított... 

 Született egy új ház. Amikor ez történ, ezen a környéken még nem volt sok másik. De nem állt magányosan. Bár kitűnt a domboldalból, mind méretében, mind kinézetében más volt, mint a társai. De szép volt. Két emelettel tornyosult az őt övező zöld rengetegre, mégis megpróbált része lenni annak a természetes közösségnek, amibe megálmodták. Matt sárga színével meg sem próbált hivalkodni, vagy másnak mutatkozni, mint ami. Szerette a kelő napot és a nap fényét, meghálálta azzal, hogy millió kis csillámló ponttal gyönyörködtette azt, aki ebben a korai órában ránézett. Sok dolgos munkás kézzel dörzsölte rá fel ezt a felületet, hogy csodájára járjanak évek múltán is. Próbált beilleszkedni azzal, hogy korlátjai, kerítése is olyan mélyzöld legyen, mintha csak egy könnyed sövény lenne az, ami elválasztja a külvilágtól. Nem vett el sok helyet a természettől, már amennyire megtehette. Szép kert vette körül, kedves terméskő kerti úttal, japánbirssel, rózsákkal, magnóliával. Aki betért hozzá egy kis kellemes sétát tehetett az őt övező nevelt természetbe, amely mind illataival, mind színeivel vidámságot lopott még a gondterhelt látogatók szívébe is. Kilenc "fészek" foglalt benne helyet. Uraknak építették, akik maguk mellett féltő gonddal óvták őt is. Tisztogatták, ápolták, segítettek neki, ahol csak lehetett. Nagy szerelmek születtek itt, sok élet folyt egymás után. Olyan emberek lakták őt, akik nem csak azért ültettek diófát a kertbe, hogy legyen ősszel dió, hanem azért is, hogy a férfi szerelmére a fa árnyékot borítson a délutáni napsütésben. Olyan emberek, akik a kor előrehaladtával is azt az érzetet keltették, mintha még mindig harminc évvel ezelőtt járnák. Ő olyan volt, hogy az ember szinte várta a kertkapuban állva, csak lovaskocsit fog látni és finom embereket.

De a "fészkekben" múlik az idő, változnak a lakók. Olyanok jönnek, akik már kevésbé gondosak rá, megvan a maguk gondja is. Olyanok is jönnek, akik nem hogy nem törődnek vele, de még rombolják is. Olyanok, akik önnön érdekükből alakítják saját ízlésükre, falakat ledöntve, akárcsak a lelkébe vésnének bele. Olyanok, akik önkényesen elvesznek tőle helységeket, kidöntik a lábánál figyelő pici ablakot, hogy ajtó legyen ott. Olyanok, akik ellopják a rézdíszeit, átgondolatlanul rombolják, hogy újraépíthessék azt, amit ők megálmodtak. Eközben neki nehéz anyagokat használva tovább terhelik Őt, aki már alig bírja szusszal, de tartja magát, tartja a "fészkeit" és azt az álmot, amivel a tervezői megbízták. Mert tartania kell, akkor is, ha a csillámai egy részét letörték, ha a teteje már elvásott és a nagy szél egy-egy palát is ellop tőle. Tartania kell akkor is, amikor egy tolakodó és mással nem törődő testvért építenek a közvetlen közelébe, aki saját szükségletei miatt talajvízzel támadja az oldalát, árasztja kertjét. Megpróbált mindent és sokáig voltak olyanok, akik védelmezni próbálták, mert sok mindent tud adni nekünk, bárkinek, de az emberi butaság ellen védtelen. Amikor Ő született nem kellett arra számítani, hogy aki ezt a "fészket" választja, nem lesz legalább annyira gondos, mintha csak a gyermekét nevelné, ápolná. 

Így lassan, mivel olyan oldalakról támadták, amikre nem számított, hiszen nem is számíthatott rá, kezdi erejét veszteni. Lassan távolodik az egyik oldala és maga sem olyan tündöklő, de még mindig megtesz mindent. Bár lassan csak az a régi álom tartja össze. A napfelkeltét még mindig szereti és ha erejébe kerül is, még midig meghálálja, de az emberek megváltoztak mellette. Nem nagyon néznek fel a gondjaikból, pedig lenne mit nézni. Ő rajta is és a világban is.

Az Ő álma megmaradt mementóként, de a házat lassan ellopják.

 Érdekes helyzetben vagyok már vagy két hónapja. Egyéb családi ügyek miatt feleslegessé vált egy három tagú ruhás szekrény, három ehhez színben és anyagban passzoló asztal, két ugyancsak ehhez való kisebb polcos szekrény, két hi-fi állvány és egy szekrényre való új vagy újszerű ruha. Mire is gondol az ember, ha ezzel kezdeni kell valamit? Hát, aki megteheti, hogy egy kis ügyintézést is magára vállal, az eladományozza. Sokan vannak, akik örülnének ennek a pár dolognak ingyen és bérmentve. Gondolná az ember, amikor látja, hallja a hírekben azokat az embereket, akiket itt Magyarországon tett nincstelenné az időjárás vagy egyéb Vis Major esetek. Gondolná az ember. Persze azok, akiknek szüksége lenne ezekre, személy szerint bizonyosan így is gondolják. De az őket "segítő" szervezetek ezt már lehet, hogy másképp gondolják. Mi is egy nagyobb magyar segélyszervezetet kérdeztünk meg, hogy szükségük van-e ezekre a dolgokra. Ők, mivel ez irányban nem voltak kompetensek, ajánlottak egy olyan szervezetet, ahol fiatal pályakezdő fiatalokat segítenek különböző használati tárgyakkal. Megbeszéltük a szervezetet irányító főnökasszonnyal, hogy ezek lennének az adománynak szánt dolgok és hogy igen, szükségük lenne rá. Azóta egy gyufaszálat nem tettek keresztbe. Folyamatosan megy az ígérgetés, hogy jönnek, viszik. Folyamatosan megy az ígérgetés, hogy amint szabad lesz a teherautójuk, visszahív és egyeztetünk az időponttal kapcsolatban. Egyetlen egyszer sem tudott visszahívni immáron két hónap alatt. Ha ennyire kell, akkor inkább másnak adom. Nem lenne baj, ha nem kellene ennek a szervezetnek, de akkor mondják azt. Ha meg ennyire rossz szervezők, akkor nem hinném, hogy nagy örömüket lelik benne a segítségre váró pályakezdők. Ha van egy ilyen szervezet, ami ezt -az adományokhoz mérten - kevés dolgot sem tudja feldobálni egy teherautóra, akkor az minek működik?

Csak ennyit szerettem volna írni.

Az, hogy változik a világ, egy teljesen természetes dolognak mondható. Már csak az a kérdés, hogy ez az irány jó vagy rossz. Ezt persze mindenkinek magában kell eldöntenie a saját világából kitekintve. Mindenki saját magához fogja viszonyítani a látottakat, hallottakat akaratlanul.

Talán a legjobban az érzékelteti a változás drasztikusságát, ami a fiatal nemzedéken látszik. Volt már ilyen típusú írás a jegyzeteim között, de most valami mást szeretnék leírni. Érdekes dolgot láttam az egyik reggel a metrón. Három, tíz - tizenkét év körüli gyerek utazott együtt, nagy vidámságban, egymást ugratva, viccelődve, nagyokat nevetve. Persze ez az ő korukban természetes, sőt, talán még el is várható. De tapasztaltam valami, számomra ismeretlen és visszatetsző dolgot is. Maguk szerint hogyan kellene reagálnia egy ilyen korú kislánynak arra, hogy nem tetszik neki a cukkolás vagy már túl soknak tartja? Nem tudom beleélni magam egy lány bőrébe és gyermekem sem volt még, de azt szinte bizonyosan érzem, hogy a lány válasza nem volt egészséges. Nemes egyszerűséggel orrba verte a kisfiút. Nem olyan lányos pici pofonnal, hanem olyannal, amitől tíz perc múlva is piros volt a kisfiú arca. Persze rövid időn belül megbékéltek és játszani kezdtek. Még mielőtt elkezdték volna, elcsíptem egy szófoszlányt, miszerint valamelyik pajtásuknak múltkor kivörösödött a keze ettől a játéktól. Azt hittem, hogy a "piros pacsira" gondolnak, de így utólag naívnak érzem magam. Valószínűleg a kő - papír - olló nevű játékot sokan ismerik. Bár én még ezt a változatát nem láttam.  A lényeg az, hogy egymás jobbját megfogják, mintha csak kezet ráznának és a bal kezükkel játsszák az általam ismert változatot. Annyi a különbség, hogy a győztes, az általa szorított kézre teljes erőből rácsap, mielőtt indulna a "következő kör". Mindeközben nevetnek vagy fájdalmasan felszisszennek. Egy pár csapás után a lány beleszólt a játékba - gondoltam én, hogy nemtetszését fejezze ki az "erőszak" ellen (úgy látszik megváltoztathatatlan romantikus vagyok) -, miszerint hogyan kell úgy ütni, hogy fájjon, de ne látszódjon meg.

Nincs mit mondanom...